Vol’jin, a Horda Hadfőnöke – 1. rész

Egy igazán jó vezető valószínűleg népe érdekeit tartja elsősorban szem előtt, azt, hogy népe élhessen, biztonságban lehessen és gyarapodhasson. Ha kell, ezért szembeszáll gyerekkori jóbarátjával, saját fajtájával, és ha úgy látja, akkor saját Hadfőnökével is. Ha kell, szövetkezik azokkal, akiket ellenségeiként kellene számon tartania. Mert elsősorban népéhez, az általa választott néphez hűséges és kizárólag nekik tartozik elszámolással tetteit illetően. Valószínűleg ezek miatt a tulajdonságai miatt lett Vol’jin az Új Horda első választott Hadfőnöke, akit még a Szövetség is tisztel. Ismerkedjünk meg hát a legkisebb troll törzs vezetőjével, Vol’jinnal!

WK – Sötétlándzsa Örökség – írta Dr. ZacC

A troll faj pontos eredete ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy Azeroth korai éveiben két komolyabb, központilag irányított birodalmuk alakult ki: a középső területek erdeiben az Amani, a délkeleti dzsungelekben a Gurubashi. Rajtuk kívül északon is létezett egy kisebb troll állam, Zul’Drak. A trollok első komoly ellenségévé a nyugaton élő rovarszerű aqirok birodalma vált, amelynek Azj’Aqir volt a neve. Az ellenséges faj összefogásra késztette a trollokat, így a hosszan tartó háborúban az egymást nem kedvelő Amani és Gurubashi trollok egymás mellett harcoltak az aqirokkal szemben. A kisebb-nagyobb csatározások évezredekig tartottak, de végső győzelmet nem aratott egyik fél sem; végül az aqirok egy része északra menekült, ahol megalapította Azjol-Nerub földalatti birodalmát, míg másik részük délre húzódott, ahol létrejött Ahn’Qiraj.

T&K – A voodoo

Néhány tudós úgy tekint a voodoora, mint az animizmus egyik fajtájára, és bizonyos mértékig igaz is ez a teória. Habár a trollok vallása határozottan más irányt mutat, mint az orkok és a taurenek sámánisztikus hitvilága. A trolloknak egy komplex hitviláguk van, benne rosszindulatú szellemekkel és az ő hatásaikkal a világra, de egy tudós sem tudja megállapítani, hogy mi az igazság és mi az, ami csak egy hosszantartó hit.

A Sötétlándzsa trolloknál sötét és vérszomjas történelme van az áldozásnak, a kannibalizmusnak és a fekete mágiának. A szellemeket sokkal szabadabbaknak tartják, mint az élőlényeket. A szellemek kapzsik, ellenségesek és veszélyesek. A trollok úgy tartják, hogy az őseik itt maradtak mint féltékeny szellemek, akiknek hiányzik az élő föld és véráldozatot kíván a lecsillapításuk.

A trollok feláldozzák és megeszik az ellenségeiket. Két ok miatt követik ezt a gyakorlatot. Először is, hisznek abban, hogy egy érző lény feláldozása megnyugtatja a rosszindulatú szellemeket. Másodszor, úgy gondolják, hogy halála után az ellenség szelleme balszerencsét hozhat gyilkosára. Az ellenségeik húsának elfogyasztásával a trollok hite szerint, elfogyaszthatják az ellenségeik szellemét is, vagy legalábbis akkora kárt okoznak benne, hogy tehetetlen lesz.

T&K – A dzsungel trollok kultúrája

Figyelembe véve azt, amit eddig megtanultam a Sötétlándzsa törzs jelenlegi történelméről, főleg Vok’fontól, a törzs egy korábbi tagjától, cseppet sem csodálkozom rajta, hogy a Sötétlándzsás trollok úgy érzik, hogy nagy hálával tartoznak az orkoknak, valamint azon, hogy mára a Horda tagjai lettek. A számos dzsungel troll csoport közül a Sötétlándzsa törzs mindig is a kivétel volt.

Bárki, aki valaha is találkozott egy dzsungel trollal, tudja, hogy milyen kegyetlenek és barbárok tudnak ezek a lények lenni. Ezek a gonosz humanoidok brutális, kíméletlen, gonosz ördögök, akik folyamatosan háborúban állnak a civilizált társadalmakkal. Különösen szeretik az „alsóbbrendű” lények lemészárlását – ahogy azokat nevezik, akik jobban támaszkodnak a mágiára, mint a nyers erőre. Kedvelt célpontjaik az emberi és elf települések, karavánok és utazók, és ritkán hagynak a támadásaik során bárkit is életben. A csata során a dzsungel trollok hadműveleteinek az egyik fajtája, hogy amikor csak tudnak, szemtől-szembeni verekedésbe kezdjenek az elf ellenséggel. Habár nem tudom megmondani, hogy a legtöbb dzsungel troll miért gyűlöli ennyire az elfeket – még annál is jobban, mint az embereket -, ez talán összefüggésben van az elfekkel való múltbéli tapasztalataikkal. Végül is majdnem elpusztították az összes trollt – hogy magát a világot ne is említsem. De lehet, hogy egyszerűen csak az elfek érthetetlen tárgyalási stílusával áll összefüggésben.

T&K – A dzsungel trollok történelme

Az első szerencsétlen találkozásom egy trollal – aki egyike volt azoknak a bősz barbároknak, akiket az irányíthatatlan haragkitöréseik szinte bestiává változtatják –, aki hivatalosan a Sötétlándsza (Darkspear) törzsből származott, egészen sajátos módon engedett betekintést a dzsungel trollok történelmébe és kultúrájába. Habár korábban is volt szerencsém trollokhoz, különösen a Zandalarból valókkal, de sose gondoltam volna, hogy ez a balszerencsés találkozás egészen váratlan bepillantást eredményez. Most már sokkal nyitottabban tekintek a trollokra, minden trollra. A találkozásunk különös körülményei ellenére a száműzött Vok’fon becsületesen viselkedett velem, és nagy tiszteletet tanúsított irányomba.

Pár évvel ezelőtt egy csapat bandita rontott rá a csoportra, amellyel utaztam. A csetepaté alatt Vok’fon, mind közül a legerősebb, kiütött engem – habár én is elég jól összekaszaboltam őt. Később arra ébredtem, hogy én vagyok a csoportom egyetlen túlélője és a dzsungel trollok foglya. Mivel „igaz harcos” módjára verekedtem állítása szerint, Vok’fon tisztelt engem és meglepően jól bánt velem – ez olyasmi volt, amit nem vártam volna egy trolltól, mivel barbárságuk és könyörtelenségük közismert tény. Azok alatt a napok alatt, amiket a foglyaként vele töltöttem, sokat beszélgettünk. Vok’fontól és több harcostársától, akikkel az utazásunk alatt találkoztunk, megismertem a dzsungel trollok komplikált történetét, amelynek néhány részletét a Sötétlándzsások akkor sem mondtak meg, ha rákérdeztem.

Vol’jin – Az ítélet 5. rész

Később Vol’jin és Zalazane a sűrű aljnövényzeten gyalogolt keresztül.

– A jövő – mondta Vol’jin – még nem lefutott. Mi nem egy játéktábla figurái vagyunk. Ha megölök valamit, azt a saját elhatározásomból teszem.
– Igen, öregem – mondta Zalazane. – Ebben a spirituális utazásban mindent láthattam. Utakat láttunk. Nem biztos utakat, csak lehetőségeket. Ha egy troll gyenge, amikor erősnek kellene lennie, talán egy másik troll lép a helyébe. Aztán talán éppen a gyenge… – elfordította a tekintetét Vol’jinról, – lesz az, aki a gazember lesz az erős történetében.

Vol’jin – Az ítélet 4. rész

A tűznél Zalazane egy halk vudu énekbe kezdett. Előttük a homályban Vol’jin egy ág reccsenését hallotta. Egy hatalmas teremtmény próbált rejtve maradni. Vol’jin elvigyorodott, az ajkait az agyarainak feszítette, az ujjaival a kardján dobolt.

Előrelépett és érezte, ahogy a nagy upka-levelek finom szálai súrolják az arcát. Újra hallotta a hangot, ezúttal a bal oldaláról. Megfordult, hogy a teremtmény újra a jobb oldalára kerüljön.

Ismét tőle balról hallott mozgást a növényzetben. Hirtelen jött a felismerés. A teremtmény őt akarja becserkészni. Csak egyetlen dolgot tehetett: megrohamozta.

Ágak és gyökerek ragadták meg, ahogy torkaszakadtából kiabált és előrerontott. Előtte egy másik troll állt teljes magasságában.

Vol’jin – Az ítélet 3. rész

Nem hagyhatta, hogy a loa elmenjen. Ahogy közeledett a fényhez az ágakon keresztül botorkálva, a loa fénye elvillant, és Vol’jin ott találta magát egyedül a dzsungel homályában.

Végül észrevett egy árulkodó izzást jobbra. Gyorsított, leveleket és gyökereket söpört félre a loa után kutatva. Ahogy az utolsó ágat is arrébb tolta, a szellem ismét eltűnt.

Várt, lihegett egy pillanatig, és rájött, hogy nincs értelme egy helyben állni. A loa magára hagyta az Első Otthon párás sötétjében. Nem fogja a loa játékát játszani. Hagyni, hogy vezesse, miközben a fák között barangol. Talán előbb megtalálja a loát, mielőtt az újra rábukkanna. Ezúttal nagyobb körültekintéssel mozdult meg a sűrű aljnövényzetbe, óvatosan lépkedett. Nem tudta, hogy merre lehet a táborhoz képest, de nem is törődött vele. A loa megtalálása jelentette a túlélést. Ha nem sikerül, az a halálát jelentené. Csak a loa számított.

Vol’jin – Az ítélet 2. rész

Leszállt az éj. Mivel a dzsungel állandóan sötét volt, Vol’jin csak a levegő hűvösségéből és a nagy hullámokban repülő mérgesen zümmögő bogarak felhőiből következtetett arra, hogy éjjel van. Öklömnyi nagyságú moszkitók keresték zsákmányukat. Vol’jin és Zalazane egy kis domb tetején ültek. Az egyik oldalon, egy puszta szakadékba végződött egyenetlen kövekkel. Addig gyalogoltak, amíg a lábuk hólyagos nem lett, és csak kapkodva szedték a levegőt. A levegő sűrű és mozdulatlan volt.

– Ez furcsa teszt – mondta Zalazane halk, figyelmeztető hangon. – Csak körbe-körbe sétálunk, és fenevadakat ölünk. Hol vannak a loák?

Vol’jin már éppen válaszolni akart, amikor lúdbőrős lett a háta, és érezte, hogy valami van a közelükben. Egy loa is velük volt a dombon. Nem látta, nem érezte a szagát, de a nyakán lévő szőrszálak jelezték, hogy ott volt. Egy pillantást vetett Zalazane-re, barátja szemében ugyanaz a tiszta félelem tükröződött.

Vol’jin – Az ítélet 1. rész

Vol’jin – Az ítélet
írta: Brian Kindregan

http://eu.battle.net/wow/en/game/lore/leader-story/voljin/1

 

A fiatal troll leguggolt az esőben, arra bámulva, amerre az út beleveszett a dzsungell sűrű aljnövényzetébe. A napfény nem tudott áthatolni ezen a lombozaton, ahogyan szél sem. A szigetnek ezt a részét Első Otthonnak hívták, és senki sem járt ott árnyékvadászokat és bolondokat kivéve.

Vol’jin nem volt árnyékvadász.

Érezte, ahogy a víz sűrűn folyt el a talpai között. Erős esőzés volt, és minden egyes esőcsepp, amely a hátára esett, az Első Otthon felé nyomta. Az árnyékvadászok néha visszatértek, de a bolondok soha. Vol’jin mögött egy másik troll kucorodott egy nagy pálmafalevél alatt.
Zalazane sem volt árnyékvadász.