Azeroth az Első Háború előtt

Továbbra is régmúlt történelemmel foglalkozunk (hamarosan BlizzCon, akkor majd a nyakunkba zúdul tengernyi aktuális tartalom és kibeszélnivaló), és ezúttal a jövő nyári Warcraft film történetét, az Első Háborút fogjuk megismerni egy rövid sorozatban. Az első részben nézzük meg, hogy hogyan is nézett ki Azeroth, mielőtt az orkok betették volna a lábukat erre a világra.

Bővebben…

WK – Sötétlándzsa Örökség – írta Dr. ZacC

A troll faj pontos eredete ismeretlen. Annyi bizonyos, hogy Azeroth korai éveiben két komolyabb, központilag irányított birodalmuk alakult ki: a középső területek erdeiben az Amani, a délkeleti dzsungelekben a Gurubashi. Rajtuk kívül északon is létezett egy kisebb troll állam, Zul’Drak. A trollok első komoly ellenségévé a nyugaton élő rovarszerű aqirok birodalma vált, amelynek Azj’Aqir volt a neve. Az ellenséges faj összefogásra késztette a trollokat, így a hosszan tartó háborúban az egymást nem kedvelő Amani és Gurubashi trollok egymás mellett harcoltak az aqirokkal szemben. A kisebb-nagyobb csatározások évezredekig tartottak, de végső győzelmet nem aratott egyik fél sem; végül az aqirok egy része északra menekült, ahol megalapította Azjol-Nerub földalatti birodalmát, míg másik részük délre húzódott, ahol létrejött Ahn’Qiraj.
Bővebben…

T&K – A nemes elfek történelme és kultúrája

A nemes elfek történelme
 Sose szerettem a nemes elfeket, de találkoztam közülük néhány olyannal is utazásaim során, akik egészen törpös képességekkel rendelkeztek. És a Második Háborúban egy nemes elf pap mentette meg a hátsó felemet.
Bár néhány nemes elf még most is él,  egyre inkább arra ébredek rá, hogy amik a nemes elfek egykor voltak, az eltűnt – és soha többé nem lesznek olyanok. Azok, akiket még „nemes elfeknek” hívunk, voltak olyan bölcsek, hogy nem próbáltak meg ragaszkodni az annyira hangoztatott örökségüket és a vérelfekhez csatlakozni. Ugyanakkor számos nemes elf ragaszkodik az ő sajátos világnézetéhez.
Ha egy frusztráló estét akarsz, próbálj meg elcsevegni egy elffel a nemes elfek történetéről anélkül, hogy a kezetek ügyében lenne egy korsó sör. A legtöbben kijelentik, hogy történelmük valamennyi figyelemre méltó alakját félrevezették és félreértették. Kevesen vállalják fel a történelmükben azt a káoszt, amit a mágiájuk hozott erre a világra.

Bővebben…

T&K – A voodoo

Néhány tudós úgy tekint a voodoora, mint az animizmus egyik fajtájára, és bizonyos mértékig igaz is ez a teória. Habár a trollok vallása határozottan más irányt mutat, mint az orkok és a taurenek sámánisztikus hitvilága. A trolloknak egy komplex hitviláguk van, benne rosszindulatú szellemekkel és az ő hatásaikkal a világra, de egy tudós sem tudja megállapítani, hogy mi az igazság és mi az, ami csak egy hosszantartó hit.
A Sötétlándzsa trolloknál sötét és vérszomjas történelme van az áldozásnak, a kannibalizmusnak és a fekete mágiának. A szellemeket sokkal szabadabbaknak tartják, mint az élőlényeket. A szellemek kapzsik, ellenségesek és veszélyesek. A trollok úgy tartják, hogy az őseik itt maradtak mint féltékeny szellemek, akiknek hiányzik az élő föld és véráldozatot kíván a lecsillapításuk.
A trollok feláldozzák és megeszik az ellenségeiket. Két ok miatt követik ezt a gyakorlatot. Először is, hisznek abban, hogy egy érző lény feláldozása megnyugtatja a rosszindulatú szellemeket. Másodszor, úgy gondolják, hogy halála után az ellenség szelleme balszerencsét hozhat gyilkosára. Az ellenségeik húsának elfogyasztásával a trollok hite szerint, elfogyaszthatják az ellenségeik szellemét is, vagy legalábbis akkora kárt okoznak benne, hogy tehetetlen lesz.

Bővebben…

T&K – Az erdei trollok kultúrája

A kultúrát elég különös dolog összetársítani az erdei trollokkal.

Az egész társadalmuk kizárólag a háborúra összpontosít. Még a legfiatalabb trollok is megtanulják, hogy hogyan hajítsanak el egy fejszét ijesztő pontossággal, és jópáran előbb vesznek leckét a kegyetlenségből, minthogy beszélni tudnának. Kellemes nép, nem?

Mint minden troll, az erdei trollok is törzsekbe tömörülnek. Fanatikus vadsággal őrzik a területüket. Ugyanakkor, ellentétben más trollokkal, ezek a fickók még egymást sem kedvelik. Minden törzs háborúban áll a szomszédjával, legyen az ember, törp vagy troll. Egyszer tanúja voltam egy csatának két erdei troll falu között, és az egyik legvéresebb összecsapás volt, amit valaha is láttam. És elég sok vérontás láttam az évek során.

Bővebben…

T&K – Az erdei trollok történelme

Ah, az erdei trollok, mindannyiunk kedvenc bestiái. Elutaztam a Hátországokba és megvívtam a magam harcát néhány erdei trollal, hogy pontosan megismerjem, hogy honnan jöttek ezek a fickók és mi teszi őket annyira vaddá. Meglepődtam, amikor Revantusk Falvába érve semmilyen ellenállásba nem ütköztem, hanem találkoztam egy öreg trollal, Moz’jinnal, aki leült velem és elmagyarázott mindent a népéről, amit tudni akartam. A Hasadás előtt az erdei trollok egy hatalmas birodalmat tartottak fenn, ami még az éjelfekét is megelőzte. A hatalmas Amani Birodalmuk, összefogva a dzsungel trollok Gurubashi Birodalmával legyőzte az aqirokat és szinte az egész primitív világot uralták. Ó, és ne mondjátok el az éjelfeknek, de az erdei és a dzsungel trollok között is terjeng az a szóbeszéd, hogy az éjelfek akkor alakultak ki, amikor az Amani Birodalom száműzöttjei először találkoztak az Örökkévalóság Kútjával. Ők mondják, nem én.

Bővebben…

T&K – A dzsungel trollok kultúrája

Figyelembe véve azt, amit eddig megtanultam a Sötétlándzsa törzs jelenlegi történelméről, főleg Vok’fontól, a törzs egy korábbi tagjától, cseppet sem csodálkozom rajta, hogy a Sötétlándzsás trollok úgy érzik, hogy nagy hálával tartoznak az orkoknak, valamint azon, hogy mára a Horda tagjai lettek. A számos dzsungel troll csoport közül a Sötétlándzsa törzs mindig is a kivétel volt.
Bárki, aki valaha is találkozott egy dzsungel trollal, tudja, hogy milyen kegyetlenek és barbárok tudnak ezek a lények lenni. Ezek a gonosz humanoidok brutális, kíméletlen, gonosz ördögök, akik folyamatosan háborúban állnak a civilizált társadalmakkal. Különösen szeretik az „alsóbbrendű” lények lemészárlását – ahogy azokat nevezik, akik jobban támaszkodnak a mágiára, mint a nyers erőre. Kedvelt célpontjaik az emberi és elf települések, karavánok és utazók, és ritkán hagynak a támadásaik során bárkit is életben. A csata során a dzsungel trollok hadműveleteinek az egyik fajtája, hogy amikor csak tudnak, szemtől-szembeni verekedésbe kezdjenek az elf ellenséggel. Habár nem tudom megmondani, hogy a legtöbb dzsungel troll miért gyűlöli ennyire az elfeket – még annál is jobban, mint az embereket -, ez talán összefüggésben van az elfekkel való múltbéli tapasztalataikkal. Végül is majdnem elpusztították az összes trollt – hogy magát a világot ne is említsem. De lehet, hogy egyszerűen csak az elfek érthetetlen tárgyalási stílusával áll összefüggésben.

Bővebben…

T&K – A dzsungel trollok történelme

Az első szerencsétlen találkozásom egy trollal – aki egyike volt azoknak a bősz barbároknak, akiket az irányíthatatlan haragkitöréseik szinte bestiává változtatják –, aki hivatalosan a Sötétlándsza (Darkspear) törzsből származott, egészen sajátos módon engedett betekintést a dzsungel trollok történelmébe és kultúrájába. Habár korábban is volt szerencsém trollokhoz, különösen a Zandalarból valókkal, de sose gondoltam volna, hogy ez a balszerencsés találkozás egészen váratlan bepillantást eredményez. Most már sokkal nyitottabban tekintek a trollokra, minden trollra. A találkozásunk különös körülményei ellenére a száműzött Vok’fon becsületesen viselkedett velem, és nagy tiszteletet tanúsított irányomba.

Pár évvel ezelőtt egy csapat bandita rontott rá a csoportra, amellyel utaztam. A csetepaté alatt Vok’fon, mind közül a legerősebb, kiütött engem – habár én is elég jól összekaszaboltam őt. Később arra ébredtem, hogy én vagyok a csoportom egyetlen túlélője és a dzsungel trollok foglya. Mivel „igaz harcos” módjára verekedtem állítása szerint, Vok’fon tisztelt engem és meglepően jól bánt velem – ez olyasmi volt, amit nem vártam volna egy trolltól, mivel barbárságuk és könyörtelenségük közismert tény. Azok alatt a napok alatt, amiket a foglyaként vele töltöttem, sokat beszélgettünk. Vok’fontól és több harcostársától, akikkel az utazásunk alatt találkoztunk, megismertem a dzsungel trollok komplikált történetét, amelynek néhány részletét a Sötétlándzsások akkor sem mondtak meg, ha rákérdeztem.

Bővebben…