Emberek sokszínű tömege vette körül a Hősök Völgyén áthúzódó hídon álló hatalmas szobrokat. A tömeg vad ujjongással feledkezett bele a varázslók mágikus tűzijátékába, miközben a robbanások visszaverődtek a város falairól.
Takácsok, kovácsok, szakácsok, árusok és katonák álltak egymásnak vállvetve a hídon lefelé az Aranylak felé vezető úton, egészen, amíg a szem ellátott. Mindenki csodálatosan érezte magát, belefeledkezve a látványosságba.
De az emelvényen, a Tisztelet-küldöttség tagjai már nem voltak ilyen jókedvűek. Wrynn királynak kellett volna következnie, de sehol nem találták! Jaina és Mathias Shaw aggódó pillantásokat váltottak egymással, miközben Afrasiabi tábornagy a pódiumról integetett a tömegnek. A tábornagyot érte ugyanis a megtiszteltetés, hogy felvezethesse ma Wrynn király beszédét. De ahogy a tűzijáték a végéhez közeledett és Viharvárad királya továbbra sem volt látható, az ünnepség rendje felborult, és Afrasiabi nem szerette, ha a dolgok rendje felborult.
A tábornagy megfordult és felmordult: – A fene egye meg! Merre van?
Az emelvényen mindenki a vállát vonogatta, és Afrasiabi gyorsan rámosolygott a hallgatóságra, majd bizalmasan összehajolt a küldöttekkel és állami vezetőkkel. A küldöttség maga is megosztott volt, minden lehetőségen és eshetőségen összevitatkoztak. Néhány nemes szerette volna, ha az ünnepség tovább folytatódik királlyal vagy király nélkül. Mások ragaszkodtak hozzá, hogy megvárják a vezetőjüket, akármennyi időbe is telik.
A mindig taktikus Jonathan tábornoknak persze volt egy kompromisszumos terve.
– Tábornagy, javaslom, kezdjen elterelő hadműveletbe. Színleljen és blöfföljön. Tartsa a frontot, amíg mi megkeressük a királyt. – Jaina és Mathias egyetértően bólogattak.
A tábornagynak ez az új stratégia még kevésbé tetszett. – Tábornok, én a király seregeinek vezetője vagyok, nem holmi cirkuszi mutatványos. – Haragosan rápillantott a többiekre, de csak kétségbeesett arcokat látott, amelyek mind azért könyörögtek neki, hogy tegye ezt meg a csapat kedvéért.
– De nem készültem semmivel! – tiltakozott tovább.
– Rögtönözzön. Terelje el a figyelmüket. Szórakoztassa őket – hangzottak kórusban a válaszok.
A tömeg idegesen zúgolódni kezdett mögötte, és végül Afrasiabi nagyot sóhajtva beadta a derekát. A szája alatt mormolva az összegyűlt csődület felé fordult: – Átkozott gnóm és póni legyek, ha….
Viharvárad főparancsnoka olyan mosolyt erőltetett magára, amely még a ruháját díszítő kitüntetések csillogásán is túltett, és elkezdte a tömeget az egyik kedvenc témájával untatni – a gőzgépes ostromtaktika lenyűgöző és minden nüanszra kiterjedő törtélemével.
* * *
Varian Wrynn úgy mozgott, mint egy szél-elementál, minden irányba ugrott és fordult, miközben kétségbeesetten mindenáron megvédeni a fiát. Egyik pillanatban még bal felé sújtott, kardja széles mozdulataival hárítva vissza a támadókat, a következőben egy másik csoportot igyekezett feltartóztatni, akik az ellenkező oldalról támadták Anduint, miközben szilaj kardja, Shalamayne halál pontosan sújtott le az ellenségre.
Hátukat továbbra is a kőfalnak vetették, így próbálva visszaverni a támadókat, de a legjobb szándékuk ellenére sem tudott sem a király, sem a herceg utat nyitni a varázsló felé. A háttérben a mágus jól láthatóan meg kívánt valamit idézni Viharváradba, és az általa nyitott portál percről percre nagyobb lett.
Varian hárította az egyik támadó fejszéjét, majd a gyilkos fegyverét a karjával együtt vágta le pengeéles kardjával. Varian előrelépett, hogy továbbra is támadjon, de valahányszor közeledett a varázsló felé, a támadók, kihasználva Varian aggodalmát fia iránt, a fiú felé közeledtek. Hamarosan világ lett a király számára, hogy a gyilkosok csak addig kötik le a figyelmét, amíg azt a valamit át nem hozzák a portálon, habár el sem bírta képzelni, mi lehet az.
Varian gyors pillantást vetett a fiára, és büszkeség töltötte el. A herceg bátran állta a sarat, és egyik nyílvesszőt a másik után eresztette a támadókra. Több orgyilkosból is tollas végű vesszők álltak ki, de még így is csak három hullott el. Sötét mágia vette őket körül.
Anduin gyorsan félrehajolt egy feléje dobott tőr elől, amely így Varian közelébe landolt.
– Védelem veszi őket körül, apám! Vigyázz rá!
Varian a fia felé fordult.
– Maradj a közelembe. Valahogy el kell érnünk a varázslót, mielőtt befejezné a munkáját!
Anduin bólintott. – Ketten kihasználhatjuk a védelmi kártyát! – mondta és felemelte a kezét. Egy imába kezdett, majd kimondta a bűvös szót: „Pajzs”. Mint egy villám, úgy tükröződött vissza az égről.
Varian érezte, hogy bizsergés járja át a tarkóján, ahogy az égi energiapajzs körbevette őket. Farkasszerű vigyorral pillantott a fiára, aztán megfordult, hogy szembenézzen két szerencsétlen zsivánnyal, akik rosszkor lettek a rossz helyen.
– Lássuk, hogy vajon ettől is védve vannak-e! – üvöltött Varian. Előreugrott, magasan fel az égbe, majd kardjával végzetesen lesújtott.
Shalamayne tüzes gömbje halvány fénykört hagyott maga után, ahogy a penge kettéhasította a meglepett orgyilkost. Az élettelen test két, alvadt véres féllé szakadt, de még mielőtt a darabok elérték volna a földet, Lo’Gosh már a következő áldozatához fordult, meglóbálta kardját, és ugyanolyan gyorsan végzett vele is. Anduin közben támogatásként nyílzáport eresztett rájuk, hogy apja szabadon támadhasson.
Viharvárad urai egyként mozogtak, pengével és nyíllal vágva át magukat a védők során, hogy elérjék a most már kétségbeesett varázslót. A király és a herceg tökéletes csapatot alkottak, ahogy Varian vég nélküli brutalitással támadt és Anduin tűhegyes nyilait sortűzként eresztette oda, ahol a legtöbb kárt okozhatta.
A sötét mágus hamar rájött, hogy egyre csekélyebb az esélye a sikerre, ezért megduplázta erejét és még több ibolyaszín energia-hullámot bocsátott a világító területre. Miközben így tett, valami nagy és félelmetes kezdett kirajzolódni a portál forgó nyílásánál.
* * *
– Nincs az erődben. Mindenhol leellenőriztem – mondta Jonathan tábornok, miközben még mindig levegő után kapkodott a sietségtől.
Jaina megdermedve pillantott Mathiasra.
– Ez nem vall rá. Merre máshol lenne? És hol van a herceg?
Erre a tábornok még feszültebbé vált. – A király és a herceg együtt tűntek el? Ez egy katasztrófa!
Shaw megrázta a fejét. – Bővítse ki a keresést, tábornok. Én mozgósítom az SI:7-et.
– Én ellenőrzöm a kikötőt – mondta Jaina, majd egy fehér fény villanásával távozott.
Jonathan szintén távozni készült.
– És tábornok – ragadta meg a karját Shaw, és mélyen a szemébe nézett. – Álljon készen rá, hogy riadót fújjon. Félek, hogy valami baljós dolog közeleg.
* * *
A király feldühödött farkasként távolította el egyik támadót a másik után útjából, néha egyszerre többet is. Szemei vöröslöttek a vérszomjtól, ahogy lassan vágta az útját a varázsló felé. Egy heves támadás után már csak hárman álltak közöttük.
Anduin gyors és képzett tempóban helyezte el nyílvesszőit és lőtte ki azokat. A nyílzápor tökéletes pontossággal találta el az egyik utolsó támadót, mélyen a testbe fúródva. A zsivány azonnal összeesett. Anduin meglepetten pislogott. Nyilvánvaló volt, hogy a támadók varázspajzsa elhasználódott, és a mágust túlságosan lefoglalta az, hogy minden manájával a portálon dolgozzon, ahelyett, hogy a társait védelmezte volna. Az utolsó két orgyilkos csüggedten nézett a varázslóra, és Varian meglátta a lehetőséget.
Egy szempillantás alatt előttük termett, és egyszerre támadt rájuk pengéjével, dühödten szorítva őket hátra. Meglepetésszerű támadása megbénította őket és, ha csak egy pillanatra is, de nyitva hagyták az utat a támadásra – de Variannak csak ennyi hiányzott.
A Viharörvény mélyéről jövő csatakiáltással Varian meglóbálta halálos pengéjét, mely áthatolt a páncélokon és mindkét orgyilkost egyszerre fegyverezte le, miközben arcukra ráfagyott a rémült tekintet, ahogy fejük a földre hullott.
Varian megállt és nagyokat lélegzett, miközben csak egy pár lépés választotta el a varázslótól. A mágus győzelemittasan villantotta rá sárga fogait.
– Már késő! A végzeted…
De mielőtt a varázsló befejezhette volna, Varian ismét támadásba lendült kardjával, miközben Anduin egy halálpontos lövést eresztett meg apja válla felett. Meglepetésükre a varázsló meg sem próbált védekezni. Figyelmét kizárólag az kötötte le, hogy befejezze a portál megnyitását az élete árán is, ahogy a nyíl belefúródott a nyakába, Varian pengéje pedig a mellkasába.
A varázsló holtában is csak győzedelmesen vigyorgott, hiszen utolsó varázslatát is befejezte, a portál most már energiától telve vibrált, miközben egy sötét és terjedelmes árny közeledett át rajta.
– Vissza, Anduin! – kiáltotta Varian.
Vibráló fény kíséretében egy hatalmas alak lépett át a portálon Viharvárad városába. Anduin rettegve kapkodta a levegőt, miközben Varian hátralépett, hogy védekező állást vegyen fel. Előttük a valaha látott legnagyobb sárkányfajzat állt. A nagytestű, félig sárkány, félig emberszerű szörnyeteget fejétől a farkáig hatalmas lila páncél védett, rajta az Alkony Pörölye szekta jeleivel, és a páncél az őt védő varázslatoktól fénylett.
A sárkányfajzat két hatalmas fejszét húzott elő a háta mögött, majd úgy elbődült, hogy abba beleremegtek a fák, és Anduinon a hideg futkározott. Varian a szörnyeteg és a fia közé lépett, majd a válla fölött a hercegre sandított.
– Maradj mögöttem, Anduin, bármi is történik. Érted? Maradj hátul. Ez a lény… ez a dolog… ez valami más.
A hercegnek még arra sem volt ideje, hogy bólintson, mielőtt a sárkányfajzat felüvöltött volna, és rátámadott volna a fiúra.
* * *
– Így a keresztirányú gnomeregani kurbli eljöttével – búgta a tábornagy, miközben a válla mögé pislantott, remélve, hogy meglátja végre a királyt -, ezzel az új fogaskerék-szerű láncszemmel, a nyomásérzékelő gőzgépek most már ötven kőnyi távolságra is képesek voltak nyilakat lőni, még Jégkorona leghidegebb tájain is.
Afrasiabi tábornagy megállt, arra várva, hogy a közönség ugyanúgy le lesz nyűgözve ettől a ténytől, mint ő maga. Viharvárad népe valóban le volt nyűgözve – a teljes döbbenetbe. Valahol hátulról egy apró tárgy zuhant az emelvényre. A tábornagy megfordult, és menedék után kutatott.
A város elöljárói magukon kívül voltak. Valakiből kibukott:
– Valaki csináljon már valamit! Ez egy katasztrófa! Hol a király?!
A küldöttség egyszerre kezdett beszélni. Egy ideig suttogva vitatkoztak, aztán megegyezésre jutottak. Benedictushoz fordultak:
– Úgy döntöttünk, hogy a király távollétében az érsek úrnak kellene beszélnie.
Benedictus leintette őket: – Nem, nem. Megtiszteltek vele, de ez nem az én dolgom. Várjuk meg, amíg kiderül, mi történt a királyunkkal.
A tömeg most már hangosan fújolt és kiáltozott. Afrasiabi tábornagy lelépett az emelvényről és felháborodva leült.
– Hm… én csatákat nyerek meg, nem szíveket!
Egyre növekvő feszültség támadt a tömegben. Az emberek kezdtek rájönni arra, hogy valami nem stimmel. Először apró lökésekben lehetett hallani az elégedetlenkedést, amely lassan elérte az emelvényt, majd egyre hangosabbá vált a tömeg hangja.
– Elveszítjük őket, atyám. Tennie kell valamit – könyörgött az egyik nemes. – Kérem! Önt szeretik.
Benedictus végignézett a küldöttségen, és végül beleegyezett.
– Rendben van. Mély és alázatos tisztelettel fogadom el, hogy szólhatok egy pár szót a mai nap emlékére.
A tömeg megelégedve mormogott, ahogy Benedictus érsek a pódiumhoz lépett. Megnyugtató alakja betöltötte a völgyben keletkezett űrt, és a tömeg lassan lenyugodott és elcsendesedett, miközben lelki vezetőjük szavaira vártak. Az érsek megállt, hogy kiélvezze a pillanatot, majd felemelte a kezét. Ujjongás támadt, és Benedictus beszélni kezdett.
Wow lore fordítások 