Interbellum 5. rész – A Fagyott Trón tetején

Amíg Sylvanas átvette az irányítást Lordaeronban, addig az általa leginkább gyűlölt férfi, Lordaeron önjelölt királya észak felé tartott. Miután átverekedte magát a Bloodfeasten és túlélte Sylvanas csapdáját is Kel’thuradnak köszönhetően, hetekig tartó vándorlás után végül megérkezett Northrendre. Mesterének hangja arra utasította, hogy térjen vissza hozzá, és Arthas nem tagadhatta meg a parancsot, mivel a lelkét is elszakította tőle a rúnapenge Frostmourne, amit death knightként használt.

Azzal, hogy a Frozen Throne elkezdett megrepedni és ezzel Ner’zhul börtöne kezdett szétesni, az egykori sámán szelleme tudta, hogy nincs más választása: Illidan első támadás is már súlyosan meggyengítette őt, és arra pedig semmi esély nem volt, hogy Kil’jaeden ne használta volna ki a kínálkozó alkalmat, hogy megbüntesse Ner’zhult a legutóbbi árulásáért. Miután már el kellett szenvednie, hogy a testét apró darabokra szaggatták, testetlen lelkét pedig a Lich King vérfagyasztó páncéljába zárták be, Ner’zhul nem akarta tudni, hogy ez alkalommal mit tartogat számára Kil’jaeden.

Interbellum 4. rész – A Holtak Királynője

Most hogy Illidan már készen áll az újabb harcra a Lich King ellen, akkor térjünk vissza Lordaeronba, és nézzük meg, hogy pontosan mi is történt Illidan első támadása után, amely, habár Lamfurion és Maiev közbelépésének köszönhetően sikertelen volt, mégis hatalmas kárókat okozott Northrenden és a Frozen Throne-on székelő elme hatalmában.

Senki sem sejtette, de a Lich King hatalmasat kockáztatott akkor, amikor a Frostmourne-t kiszakította abból a jeges monolitból, amely a lelkét összetartó páncélt hordozta. Igaz, hogy a jég volt a börtöne, de ez tartotta össze azt a hatalmas nekromantikus erőt is, amellyel Kil’jaeden felruházta. Azzal, hogy ezt megrongálta, hatalma apránként kezdett elszivárogni. Világos, hogy ő ezt egy elfogadható árnak tartotta azért, hogy Arthas személyében egy értékes szolgára lelet. Ugyanígy világos, hogy nem láthatta előre Illidan támadását ellene Sargeras Szemével (Eye of Sargeras). Illidan félbeszakadt varázslatának sikerült beszivárognia a Scourge védelmi vonala mögé és elmondhatatlan károkat okoznia a fagyott erődben, miközben súlyosan megrongálta a Ner’zhul szellemét fogvatartó jégtömböt, amelyből úgy folyt ki a hatalom, mint nyílt sebből a vér.

Abban a sarkalatos pillanatban, amikor Kil’jaeden megújította szövetségét Illidannal, a Lich King gyengébb volt, mint valaha. Ez volt az ideális pillanat a támadásra, ezért hozta meg a fagyott lény azt a döntést, hogy visszahívja magához leghűségesebb szolgáját. Ezzel pedig egy olyan esemény-sorozatot indított el, amellyel végleg véget ért a Menethil-ház uralkodása Lordaeronban, sőt véget ért az emberek uralkodása a legnagyobb emberi királyságban.

Elérkezett a holtak ideje.

Azerothi Históriák – Élőholttá válni

A Lich King és seregének létrejötte

Az első élőholtak az Első Háború során jelentek meg és a Horda necrolyte-jai által mozgatott csontvázakakat jelentették. Később megjelentek az első halállovagok (death knights) is, majd a Második Háború során aztán a Szövetségben is több mágust is vonzott a nekromancia, köztük a legismertebb Kel’Thuzad.

Jelenleg Azerothon élőholtaknak elsősorban a Scourge tagjait tekintik. Kil’jaeden volt az, aki úgy gondolta, hogy Azeroth népével szemben egy tudatlan, a Lángoló Légió (Burning Legion) akaratához kötött, a halált sem akadálynak tekintő sereget kellene létrehozni, amelyet egy általa mozgatott bábu, a Lich King fog irányítani. A Lich King, vagyis Lidérckirály szerepét pedig Ner’zhul számára választotta büntetésül, akinek lelkét testének teljes megkínzása és elpusztítása után egy jégtömbbe zárta. Ezzel Ner’zhul, a sámán megszűnt létezni, és helyette az óriási erővel felruházott Lich King jött létre.

A Lich King aztán az Élőholt Járvánnyal (Undead Plague) elkezdte létrehozni hatalmas seregét, amelyet a saját tudata irányított. A Scourge feladata a terror és a pusztítás elhozatala volt Azeroth lakói számára, amely Lordaeronban szinte teljes egészében megvalósult, ezzel készítve elő a Lángoló Légió visszajöttét.

Illidan, az aranyszemű fiú

Volt egyszer egy fiú, aki aranyszínű szemekkel született. A csillagok gyermekei, a kaldoreiek úgy tartották, hogy az aranyszínű szemek tulajdonosai nagyszerűséget hordoznak magukban.

A fiút Haragvihar Illidannak (Illidan Stormrage) hívták, és ikertestvérével, Malfurionnal együtt a kaldoreiek egyik legjelentősebb városában, Suramarban éltek. Mivel nem tartoztak a Nemesenszületettek (Highborne) közé, ezért mindketten az erdők urától, a félisten Cenariustól tanulták a druidák művészetét és varázslatát. Illidan azonban nem mutatott nagy tehetséget a druidizmus terén, ellentétben ikertestvérével. Ő az arcane mágia iránt volt fogékony, és bár nem tartozott az arcane-t szinte kizárólagosan használó Nemesenszületettek közé, az Örökkévalóság Kútjának (Well of Eternity) nagy erejű energiáit ő is fel tudta használni, így hamarosan a katonai parancsnok, Ravencrest személyes varázslója lett.

WK – Az éjelfek, az Elhagyatottak és az emberek – írta Dr. ZacC

Terdrassil és Nordrassil Népe

Északon az éjelfek az Archimonde-ot elpusztító hatalmas erejű robbanásban megsérült Nordrassilt meggyógyították, de még egy-két évszázad kell a Világfának ahhoz, hogy visszanyerje korábbi dicsőségét és erejét. Felismerve azt, hogy segítségre van szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak ebben az új világban, és hogy szembeszállhassanak a kontinenst új hazájuknak választó Horda növekvő hatalmával, ami a Kőrisvölgyben (Ashenvale) történő erdőirtásban mutatkozott meg leginkább, az éjelfek vonakodva bár, de csatlakoztak a Szövetséghez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fiatalabb fajokkal teljes mértékű egyetértésben lennének: jó példa erre, hogy az éjelfek továbbra is ellenszenvesnek találják a Szövetség által használt technológiát, míg az emberek, gnómok és törpék az ő életmódjukat és ősi hadviselési szokásaikat tartják kissé primitívnek. Theramore és az éjelfek között megindult a kereskedelem, ezáltal a két kalimdori kultúra megosztotta egymással az ötleteit és az értékeit.

T&K – A nemes elfek történelme és kultúrája

A nemes elfek történelme

 Sose szerettem a nemes elfeket, de találkoztam közülük néhány olyannal is utazásaim során, akik egészen törpös képességekkel rendelkeztek. És a Második Háborúban egy nemes elf pap mentette meg a hátsó felemet.

Bár néhány nemes elf még most is él,  egyre inkább arra ébredek rá, hogy amik a nemes elfek egykor voltak, az eltűnt – és soha többé nem lesznek olyanok. Azok, akiket még „nemes elfeknek” hívunk, voltak olyan bölcsek, hogy nem próbáltak meg ragaszkodni az annyira hangoztatott örökségüket és a vérelfekhez csatlakozni. Ugyanakkor számos nemes elf ragaszkodik az ő sajátos világnézetéhez.

Ha egy frusztráló estét akarsz, próbálj meg elcsevegni egy elffel a nemes elfek történetéről anélkül, hogy a kezetek ügyében lenne egy korsó sör. A legtöbben kijelentik, hogy történelmük valamennyi figyelemre méltó alakját félrevezették és félreértették. Kevesen vállalják fel a történelmükben azt a káoszt, amit a mágiájuk hozott erre a világra.

Eltűnt személyek nyomában – Calia Menethil

Szóval ez lenne az egyik új rovat, amit elkezdenék (tudom, a többit sem fejeztem be, csak most ez annyira a fejemben van, hogy muszáj leírnom), az Eltűnt személyek nyomában. A rovat Azeroth azon lakóival foglalkozna, akiknek jelenlegi hollétéről és sorsáról mit sem tudunk, pedig jó lenne. Legutóbb a Blizzard illetékesei azt válaszolták, hogy tudják, hogy bizonyos személyek hiányoznak, nem felejtették el őket, de a történetüket majd a megfelelő időben fogják elmondani.

Addig is, nekünk megmarad a találgatás, hogy kivel mi lehet. A spekulációk nemcsak az én kitalációim, hanem a külföldi oldalakon leggyakrabban előforduló magyarázatok bemutatása. Természetesen a témában a Ti véleményetekre is kíváncsi vagyok, szóval írjátok meg nyugodtan kommentben, hogy melyikkel értetek egyet, melyikkel nem, illetve mi a ti verziótok 🙂

Az élőholtak történelme

Majdhogynem sajnálom ezeket a fickókat.

Nézzétek, néhány évvel ezelőtt a már halállovag Arthas Quel’Thalas erdeibe vezette a Falkát, hogy a Napkút felhasználásával felélessze cimboráját, Kel’Thuzadot. A támadás során megölte a nemes elfek Íjász Főtábornokát, Szélfutó Sylvanast, és rikoltó szellemé változtatta. Hamarosan Quel’Thalast porig rombolták. Később Arthas kifosztotta Lordaeront, és az egész országrészt a Járványföldekké változtatta, rontást hozva a Tirisfal Tisztásokra és az Ezüstfenyő Erdőre is.

Ekkor Arthas kénytelen volt elhajózni Lordaeronról két (egymással összefüggő) ok miatt: az ereje egyre gyengült, és a Lidérckirály figyelmeztette, hogy a Fagyott Trón veszélyben van, ezért utasította Arthast, hogy jöjjön olyan gyorsan Északszirtre, amennyire élőholtan lehetséges.

Történelem és kultúra – Az emberek történelme

Bár ezek az írások a http://www.wow-hungary.com-on már egyszer megjelentek, úgy döntöttem, hogy kijavított formájukban átrakom ide is, hátha valaki még nem olvasta 🙂
Aki nem ismeri, annak annyit ezekről, hogy a Wow és Warcraft RPG könyvekben vannak részek, ahol Bronzszakáll Brann elbeszélésében írják le a Warcraft univerzumának különböző népeinek történelmét és kultúráját. Természetesen közben folytatom a Szürkesörényről megkezdett sorozatot is 🙂

Mostanra a legtöbben már ismerjük az emberi történelem legkorábbi részét is – az egész Arathor és a hét királyság dolgot –, de ugyanolyan fontos tudni, hogy mi történt az orkokkal folytatott Első Háború és a jelen között, hogy megértsük a mai modern időszakot.

Egy pár szót az emberek legkorábbi napjai és az Első Háború közötti időről. Ennek a korszaknak a legfontosabb eseményei a következők: az emberek megtanulták a mágiahasználatot a nemes elfektől, eltiporták a trollokat (ami az emberi történelem egyik legjobb része), és azzal, hogy tudtak mágiát használni, többre is tartották magukat másoknál.