WK – Az éjelfek, az Elhagyatottak és az emberek – írta Dr. ZacC

Terdrassil és Nordrassil Népe

Északon az éjelfek az Archimonde-ot elpusztító hatalmas erejű robbanásban megsérült Nordrassilt meggyógyították, de még egy-két évszázad kell a Világfának ahhoz, hogy visszanyerje korábbi dicsőségét és erejét. Felismerve azt, hogy segítségre van szükségük ahhoz, hogy életben maradjanak ebben az új világban, és hogy szembeszállhassanak a kontinenst új hazájuknak választó Horda növekvő hatalmával, ami a Kőrisvölgyben (Ashenvale) történő erdőirtásban mutatkozott meg leginkább, az éjelfek vonakodva bár, de csatlakoztak a Szövetséghez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a fiatalabb fajokkal teljes mértékű egyetértésben lennének: jó példa erre, hogy az éjelfek továbbra is ellenszenvesnek találják a Szövetség által használt technológiát, míg az emberek, gnómok és törpék az ő életmódjukat és ősi hadviselési szokásaikat tartják kissé primitívnek. Theramore és az éjelfek között megindult a kereskedelem, ezáltal a két kalimdori kultúra megosztotta egymással az ötleteit és az értékeit.

Ugyanakkor az éjelfek zárkózottak maradtak. A Lángoló Légió (Burning Legion) elleni diadalukért cserébe feláldozták öröktől való halhatatlanságukat, és kénytelenek voltak végignézni, ahogy szeretett erdőik a démoni lángok martalékaivá válnak. A szörnyűséges háborút követően Malfurion és Tyrande segítettek népüknek lerombolt falvaik újjáépítésében. Lassan az éjelfek is megérezték a halandóság korlátait. Számukra ennek elviselése távolról sem volt olyan könnyű, több fajtársuk nem volt képes ellenállni súlyos következményeinek, ezért legyengültek és megbetegedtek.

Miközben arra törekedtek, hogy visszanyerjék halhatatlanságukat, sok elkötelezett druida arra jutott, hogy új világfát kell elültetni, megpróbálva újra létrehozni a természet szellemei és az örökkévaló világ közti kapcsolatot. Amikor Viharharag Malfurion (Malfurion Stormrage) értesült terveikről, figyelmeztette őket, hogy a természet áldása nélkül nem lehet újra elnyerni az örök életet. A fődruida szelleme azonban elveszett a Smaragd Álom (Emerald Dream) mélyén, és druidatársai hiába eredtek elcsatangolt lelke után. Mint később kiderült, a csaták után megpihenni vágyó Malfurion csapdába esett a Smaragd Álomban, ahol a rejtélyes Rémálom (Nightmare) vette ostrom alá, ami a Smaragd Álom leghatalmasabb lényeit is képes volt megfertőzni. A visszatérni képtelen Malfurion ez ellen harcolt, de az éjelfek közül senki se tudta, miért van transzban, és senki se tudta, hogyan kellene felébreszteni.

Hiányával az éjelf társadalom ellenőrzése Agancssisakos Fandralra (Fandral Staghelm) maradt, aki új fődruidaként meggyőzte a többi druidát arról, hogy mégiscsak bölcs dolog lenne egy új Világfa létrehozása. Fandral hű társaival hamarosan neki is látott a feladatnak, és Kalimdor északi partjainál elültették az óriásfa magvát. Óvó tekintetük alatt a fa ki is csírázott, hamarosan pedig már lombkoronája a felhők felett tornyosult, így a kolosszális fa árnyas ágai alatt megalapították Darnassus városát. Mindazonáltal ez az új világfa nem lett megáldva, s így védtelenül a Légió fertőzésének áldozatául esett. Mostanra már a vadvilág, sőt maga Teldrassil gyökerei mentén is terjedésnek indult a sötétség. Ennek ellenére Darnassus maradt az éjelf kultúra és élet központja. Az éjelfek még azt is megengedték – igaz, kelletlenül – a Szövetség többi tagjának, hogy belépjenek városukba. Ugyanakkor a druidák a fa ágai között érezhető rossz dolgokról beszélnek.

Az Ostort Elhagyottak

A Harmadik Háború alatt a Lidérckirály (Lich King) vasmarokkal vezette az Ostort (Scourge) Azeroth minden életformája ellenében, s a zsarnok elpusztította Lordaeron emberi és Quel’thalas nemeself királyságait. Ezüsthold (Silvermoon) generálisa, Szellőléptű Sylvanas (Sylvanas Windrunner) – miután Arthas rikoltószellemmé változtatta – egyre mélyebben belemerült a nekromanciába, és sötét vadászokként felélesztette korábbi nemeself bajtársait. Bár tovább folytatta a még meglévő emberi ellenállás felszámolását és segítette Arthast és Kel’Thuzadot az Ostor átvételét tervező rémurak – Varimathras, Balnazzar és Detheroc – ellen is, ám amikor a Lidérckirály hatalma fogyatkozni kezdett, Sylvanas tudata felszabadult és visszanyerve önálló akaratát szembefordult korábbi parancsolóival.

Lepaktálva a rémurakkal, Sylvanas a felszabadult élőhalottak lidérckirálynőjének szerepében tetszelegve eredményesen szállt szembe a Lordaeron földjén maradt Kel’thuzad erőivel, akit az Északszirtre (Northrend) távozó Arthas bízott meg az Ostor vezetésével. A Sötét Úrnő akarata alá hajtotta a környéken élő fajokat – Mug’thol ogréit, Feketetövis (Blackthorn) banditáit, Morgósörény (Snarlmane) gnolljait és a murlok Pocsolya Urat (Puddle Lord) -, és ezután sikeresen legyőzte a rátámadó rémurat, Varimathrast. A démon ezután alkut ajánlott neki: segítségére lesz Balnazzar és Detheroc ellen, ha életben hagyja őt. Először a Detheroc által irányított Garithos főmarsall emberekből álló seregét támadták meg, és nagy részüket legyilkolták; maga Detheroc Sylvanas kezétől halt meg. Meglepő módon a felszabadult Garithos főmarsall csatlakozott Sylvanashoz, miután az megígérte neki, hogy győzelmük esetén visszaadja Lordaeront az embereknek. A kényszerű szövetség sikerrel szállt szembe Balnazzar élőhalottaival, s a rémurat maga Varimathras pusztította el. Noha tilos volt a nathrezimeknek egymással végezni, Varimathras látszólag végrehajtotta a feladatot (ugyanakkor Balnazzar nem halt meg, hisz később átvette a Skarlát Lovagrend irányítását). A Sötét Úrnő ezután végzett Garithos főmarsallal is, majd lemészárolta (és utána feltámasztotta) embereit, így Lordaeron – vagy újabb nevén a Járványföldek (Plaguelands) – úrnője vetélytárs nélkül maradt. Azóta az Elhagyatottak (Forsaken) királynőjének nevezi magát, hivatalos titulusa: a Kísértet Úrnő (Banshee Queen).

Sylvanas népe, az Elhagyatottak hamarosan kiépíttették Lordaeron romjai alatt lévő sötét erődjüket, Városalját (Undercity). Az egykori királyi székhely alatt kiépített szennyvízcsatornák labirintusa Tirisfal elátkozott erdei alatt húzódnak. Az Elhagyatottak erődjük biztos fedezete mellett azóta is folytatják az Ostor elleni végeláthatatlan háborújukat, miközben konfliktusba keveredtek a Garithos főmarsall megmaradt katonáiból összeverbuválódott Skarlát Lovagrend (Scarlet Crusade) elvakult embereivel is, akik minden élőholt elpusztítása árán kívánják visszahódítani szeretett otthonukat. Mivel a Szövetség továbbra is szörnyetegeknek tartja az élőhalottakat – legyenek azok az Ostor vagy az Elhagyatottak tagjai -, Sylvanas meggyőzte a Horda primitív fajait, hogy segítségükkel legyőzhetik a közös ellenséget, így az Elhagyatottak szövetkeztek a vad orkokkal, a Sötétlándzsa trollokkal és a nemes taurenekkel, így a Sötét Úrnő a Horda vezérévé vált a Keleti Királyságokban. Azonban a Horda kalimdori vezetői tisztában vannak vele, hogy Sylvanas korántsem az a feltétlenül hűséges barát, és senki sem tudhatja, meddig képes elmenni azért, hogy szövetségesei kárára megvalósíthassa sötét terveit, hisz az Elhagyatottak egyként vallják: „Bármit megtehetsz azok ellen, akik fenyegetni merészelik az új rendet – legyen az ember, élőholt, vagy bármi más.”

Emberi Örökség

Az emberi faj a fiatalabbak közé tartozik Azerothon, bár eredete rejtélyes. Az északszirti felfedezések után a következő eredettörténet talán hitelesnek mondható: a Titánok által teremtett egyik faj, a vrykulok teremtőik távozása után úgy érezték, hogy isteneik elhagyták őket, ráadásul furcsa, gyenge csecsemők kezdtek születni, amelyet később a Hús Átka (Curse of the Flesh) következményének kezdtek tartani a vrykulok. Uralkodójuk, Ymiron parancsba adta a gyenge újszülöttek megölését, de a szülők egy része képtelen volt végrehajtani a szörnyű parancsot, és inkább elrejtették gyermekeiket Északszirttől távol. Maguk a vrykulok az elkövetkező évszázadok során tovább fogyatkoztak, mivel már-már minden életre jött gyermek gyengén született.

Végül a vrykulok leléptek Azeroth történelmének színpadáról, azonban a kitagadott gyermekekből kifejlődött az Azotha nevű faj, amelynek tagjai délre vándoroltak és végül a mai Fojtótövis-völgy (Stranglethorn Vale) vidékén telepedtek le, ahol a Hús Átka folytán lassacskán tovább mutálódtak, hogy végül a ma ismert emberekké váljanak. Az ádáz trollok támadásai miatt az emberek északabbra vándoroltak, de kevés és elszigetelt esetben találkoztak csak az éjelfekkel. A Világ Hasadása (Sundering) gyakorlatilag a kihalás szélére sodorta az emberi fajt is, akik csak a keleti kontinensen maradtak fent, Kalimdorban teljesen kipusztultak. Ezek voltak a faj végnapjai, ahogy táplálékukat a hamuból kaparták össze, és a pusztulás következményeit szenvedték el, amíg a nap ismét fel nem ragyogott. Ezek a korai emberek még az Öregisteneket (Old Gods) imádták, ám az ősi kultuszt hamarosan felváltotta a kialakuló Szent Fény Egyháza (Church of the Holy Light).

Évezredekkel később a Keleti Királyságok földjein már hét emberi királyság létezett: Forgatagvár (Stormgarde), Dalaran, Lordaeron, Gilneas, Tölgymás (Alterac), Kul Tiras és Viharvárad (Stormwind). Utóbbi az orkok inváziójának esett áldozatául az Első Háború alatt, s csak a Második Háború lezárása után építették újjá a várost a Szövetség pénzéből. Azonban az emberekből, törpökből, gnómokból és nemeselfekből álló Szövetség ekkorra már felbomlani látszott, és az élőhalott Ostor inváziójának a legtöbb emberi királyság képtelen volt ellenállni: földig rombolták Lordaeront és Dalarant, Forgatagvárat pedig az ogrék és az Amani trollok együttes támadása pusztította el. Tölgymás már a Második Háború idején megszűnt önálló királyság lenni, míg Gilneas egy hatalmas fal felépítésével egyszerűen elvágta magát a külvilágtól. A Harmadik Háborút csupán az elszigetelődött Gilneas, Kul Tiras szigetállama és a délen újjáépült Viharvárad vészelte át, illetve új királyságként jelent meg Kalimdor földjén az emberek harmadik városállama, a lordaeroni, forgatagvári és dalarani túlélőket tömörítő erődítmény: Theramore.

A Pordagonyalápban (Dustwallow Marsh) fekvő apró emberi kolóniát Büszkerév Jaina (Jaina Proudmoore) mágusnő alapította a Harmadik Háború során. Theramore-sziget és a közeli szárazföld emberi irányítás alatt áll, ezt északról Durotár, az új ork nemzet határolja. Amióta a Lángoló Légió elleni háború során a legjobb harcosok és mágusok életüket vesztették, csak a veterán varázslók és paplovagok maradtak Theramoreban. Vaskohói törpék és nemeselfek is találhatók a szigetvárosban, de az emberek képviselik a legnagyobb erőt. A Büszkerév Jaina vezette Theramore-sziget Viharváradtól távol független státuszt élvez, ahogyan a Jaina testvére, Büszkerév Tandred által vezetett Kul Tiras kereskedőnemzete is. Ennek ellenére a Szövetség biztos tagjainak számítanak a Büszkerévek vezette két királyság.

Továbbá az Arathi Fennsíkon (Arathi Highlands) is kialakult Forgatagvár túlélőiből egy független emberi enklávé. Azt híresztelik, hogy az egykori szövetséges Gilneas birodalma is felvirágzott és az emberek benépesítették földjeit – de évek óta nem hallani róluk semmit. Lordaeron elpusztult, kietlen pusztasággá vált, az a kevés ember, aki megmaradt, rongyosak és fáradtak, miközben állandóan küzdenek aprócska falvaik fennmaradásáért. Ezen a vidéken az egyetlen számottevő emberi erőt a fanatikus szervezet, a Skarlát Lovagrend jelenti, akik gerillahadjáratot folytatnak a hazájukat megszálló élőholt seregekkel szemben. Bár a vidéken számos emberi település maradt épségben, de ezek már távolról sem olyan erősek, mint egykoron. Szegecshalom  és Kul Tiras jelenleg emberi kézen van, de számos településük fekszik Ezüstfenyő erdőségben (Silverpine Forest) és Tölgymás-hegységben is. Ennek ellenére kijelenthető: az Elwynnerdő (Elwynn Forest) északi részében újjáépült Viharvárad az emberi civilizáció utolsó bástyája.

Uralkodója elméletileg a meggyilkolt Wrynn Llane király fia,Varian Wrynn, azonban miután a Harmadik Háború pora elült, Varian király Theramoreba hajózott, mivel Büszkerév Jainával akart tárgyalni a Horda és a Szövetség között kialakult vitás ügyekben, útközben azonban elrabolták. Varian eltűnése után fiát, Anduint koronázták Viharvárad királyává, de mivel 10 évesen még gyermekkorúnak számított, így a királyi családhoz hűséges Bolvar Fordragon kezébe került a tényleges hatalom, a háttérből azonban Katrana Prestor úrnő irányítja a szálakat, s folyamatos belpolitikai gondokkal köti le a Nemesek Házának figyelmét. Viharvárad közvetlen védelme és vezetése alá tartozik Árnyvidék (Darkshire), Aranyvidék (Goldshire) és Délvidék valamint részben Menethil kikötője is, de viharváradi egységek védelmeznek sok más kisebb-nagyobb bányát, települést vagy falvat Azeroth-szerte. A legendás Anduin Lothar és Llane király hősi tettein felnőve Viharvárad lovagjai és harcosai úgy vélik, hogy ők e föld legfélelmetesebb harcosai. Minden vágyuk, hogy fenntartsák az emberiség erejét s becsületét ebben az egyre kilátástalanabb világban. Az emberek továbbra is éberek, és – talán múltjuk tragédiáiból tanulva – a Szövetséget leginkább összetartó erőt jelentik. Viharvárad legfőbb veszélyforrása jelenleg az Ostor, de az Elhagyatottak is egyre több fejtörést okoznak, ahogy Tirisfalból kiindulva egyre délebbre nyomulnak, emiatt Szegecshalom Azeroth egyik legfontosabb csataterévé vált.

Bár közvetlenül a Harmadik Háború után az emberiség fennmaradása kérdéses volt, hisz Azeroth minden más fajánál jobban megszenvedték a démoni fertőzéstől megtébolyított orkok véres, népirtó hadjáratát, majd a járvány következtében elvesztették az északi populáció egészét is, de ennek ellenére az emberiség kitart, és lassan újra visszanyeri egykori helyét a világban. Földjeik lassacskán ismét benépesülnek, és városaik szélén erődítményeket húznak fel, megtartva hitüket a Szent Fényben, mely segítette őket a Horda és a Lángoló Légió elleni háborúkban. Ez a hit motiválja őket, célt és világlátást biztosít nekik. Katedrálisok és templomok magasodnak városaikban, ahol papjaik vezetik a híveket, sebeiket begyógyítják, fájdalmaikat és kételyeiket csillapítják, és elüldözik a gonoszt. Bár megfogyatkoztak, de még ma is szolgálnak a szent harcosok, a paplovagok, akik a Szent Fényt követik és az ő nevében pusztítják el a gonosz szolgáit. Az is igaz, hogy Arthas árulásának köszönhetően felbomlott a néhai Ezüst Kéz Rend (Order of the Silver Hand) – mely Tyr önfeláldozása folytán kapta nevét, mikor az jobb kezét áldozta a gonosz elleni harcban s utána sem használta a Szent Fény erejét a csonk és levágott keze összeforrasztására, hanem egy színtiszta ezüstből készült öklöt csináltatott a kézcsonkjára, ezzel hirdetve a személyes áldozat fontosságát társai körében. Néhányan, akik hajdan az Ezüst Kéz paplovagjai voltak, csatlakoztak a Skarlát Lovagrend kereszteshadjáratához, de legtöbben visszavonultan élnek s rendjük újjáalakulására várnak. A számos tragédia ellenére az emberek továbbra is bátrak és merészek maradtak, elkezdték újjászervezni társadalmukat, megerősíteni királyságaikat, és visszakövetelik elvesztett területeiket. A háború évei megedzették az emberi akaratot, így most sokkal keményebbek és eltökéltebbek, mint valaha.